Dreamwalker 2. fejezet

December 10.

Egy hét telt el a felújítás kezdete óta. Már majdnem kész volt az üzlet, csak a virágok elrendezése volt hátra. Az elmúlt időszak annyira kimerített, hogy holtfáradtan estem haza késő esténként. Ájulásszerűen, álmok nélkül aludtam minden éjjel, így a repüléses álom is szünetelt. Kicsit sajnáltam.

Ma reggel nyitunk! Mintha a szalon megnyitásának legelső napjára készülnék, annyira izgultam. Pedig nem is a szalon miatt voltam felpörögve, hanem mert ma fogom elvinni Andrew Boltonnak a számlát. Ma találkozom VELE.

Már megbocsátottam neki. Úgy véltem, nem rám haragudott akkor, csak a helyzet hozta ki belőle az indulatot. Egy olyan férfi, mint Ő, aki virágot vesz a kedvesének és úgy néz a nőre, mint aki menten elolvad, nem lehet olyan ördögi, mint akkor volt. Biztosan nem!

Ma kiteszek magamért. Megborotválkoztam, és finom illatú arcvizet használtam. Szűk fekete farmert és fehér inget vettem fel, fekete, enyhén hegyes orrú cipővel. A hajamat alaposan átkeféltem, és most fényes hajzuhatagként omlott a vállamra. Jól néztem ki, na… Felkaptam a fekete rövid szövetkabátomat, kedvenc sálamat a nyakam köré tekertem és elindultam munkába.

– Hűha! – hallottam Paul hangját, amint beléptem. – Ez nem semmi! Remélem nekem öltöztél ki ennyire! – füttyentett még néhányat utánam, míg bevonultam az irodámba.

– Álmodozz csak! – mondtam neki mosolyogva, mikor utánam jött. – Ma elmegyek Andrew Boltonhoz és benyújtom neki a számlát! – mondtam, miközben elégedetten hátradőltem a székemben, és kigomboltam a felső két gombot az ingemen. Paul arca rögtön elkomorult, ahogy kiejtettem a másik férfi nevét.

– Mi a baj? Talán féltékeny vagy? – kérdeztem, majd a lábaimat feltettem az asztalra és lejjebb csúsztam a széken, viszont ettől a mozdulattól kicsit szétnyílt az ingem.

– Talán… – mondta és végignézett rajtam.

– Mi a baj? – kérdeztem.

– Semmi, csak… nagyon jól nézel ki – vallotta be – Daniel, házinyúl ide vagy oda, ha nem akarod, hogy most azonnal leteperjelek, légy szíves tedd le a lábaidat és gombolkozz be! Nem vagyok fából!

Azonnal lekaptam a lábaimat az asztalról.

– Házinyúl? – kérdeztem tétován. Már majdnem sikerült elfelejtenem az álmomat Paullal, és a majdnem lebukást, erre tessék.

– Házinyúlra nem lövünk! Te mondtad nem? – És úgy nézett rám, mint aki attól tart, elment az eszem. – Azt hiszem most jobb lesz, ha kimegyek és megnézem Maryt, kell-e neki segíteni. Te meg, eredj ahhoz a Mr. Boltonhoz! Sok szerencsét!

Kissé értetlen arccal bámultam utána. Megzavarodott ez a srác? Megráztam a fejem és összeraktam a papírjaimat az asztalon, miközben lélekben felkészültem, a találkozásra. Reméltem, hogy Andrew most nem lesz olyan arrogáns, mint a múltkor, vagy ha mégis, hát nem ijedek meg és megvédem magam. Legalábbis megmondom neki a véleményemet.

Andrew Bolton irodája a városközpont legnagyobb épületében, a Metropol Centerben van, annak is a legfelső emeletén. Nagy levegőt vettem és felmentem. Az irodája fényűzően volt berendezve. Az ajtaja előtti asztalnál ülő titkárnő, amikor felnézett az előtte fekvő noteszéből, alaposan végigmért, majd elmosolyodott és megkérdezte miben segíthet.

– Üdvözlöm hölgyem, Daniel Warren vagyok, és Mr. Boltonhoz jöttem személyes ügyben.

– Sajnálom, Mr. Bolton most rendkívül elfoglalt, és senkit nem fogad. – A rendkívül szó kiejtése közben kicsit elhúzta a szája szélét és az ajtó felé pillantott.

– De én most szeretnék beszélni vele, megvárom, amíg végez.

Felhúzta a szemöldökét, rám nézett, és mint egy éhes vad, érzékien megnyalta a száját, majd azt mondta:

– Akkor foglaljon helyet – mutatott a kanapéra.

Így hát levettem a kabátomat, leültem és vártam, közben éreztem, hogy a titkárnő lopva figyel. Körülbelül másfél óra múlva nyílt az ajtó és kilépett az a hölgy, akivel a szalonomban láttam, majd szorosan mögötte Andrew. Kezet csókolt a tüneménynek, rákacsintott és azt mondta: – Viszlát Corinne drágám! Add át üdvözletemet a férjednek, és mond meg neki, hogy hétvégén várom egy teniszmeccsre!

Na persze! Meg add át neki a szarvakat, amiket most kapott! – gondoltam és a nő után néztem. Ezt a pimasz alakot! És én még azt hittem, hogy egy úriember!

Mielőtt becsukta volna maga mögött az ajtót, rám nézett, majd kicsit sem kedves hangon így szólt:

– Maga mit akar itt?

Felálltam és lassan odasétáltam hozzá. Az arcát figyeltem, ahogy engem néz. Tetőtől talpig végigmért, kissé elidőzve a csípőm tájékán, amire én lustán elmosolyodtam és felhúzott szemöldökkel ránéztem.

– Tetszik amit lát? Daniel Warren vagyok, a virágszalonból, és a számlát hoztam – nyújtottam kezet, de nem fogadta el.

Ismét végigmért, majd a titkárnőjéhez fordult.

– Benedict, miért nem vette el a számlát ettől az virágárustól?! Ha már ezt is nekem kell intéznem személyesen, akkor minek tartom magát, nem is kevés pénzért?!

Na, ekkor elfutott a méreg! Fogtam a számlát és a mellkasához csaptam, miközben a képébe kiabáltam:

– Idefigyeljen maga arrogáns tuskó! Nem vagyok egy jöttment alak! Daniel Warren vagyok, a Nimfa virágszalon tulajdonosa. Vagyis a kócerájé, ahogy maga nevezte. Ha nem emlékezne rá, pár nappal ezelőtt az autójával beparkolt a szalonomba a kirakaton keresztül! Nos, a felújítás befejeződött, így elhoztam a számlát, ahogy kérte! – azzal hátat fordítottam, felkaptam a kabátomat és távoztam.

Természetesen várni kellett a liftre, már kezdtem aggódni, hogy utánam jön és balhézni kezd, de nem tette. A liftben lefelé menet azon gondolkodtam, hogy pofon kellett volna vágnom. Megérdemelte volna. Még hogy én virágárus?! Dohogtam magamban. Kiléptem a liftből és elindultam a kijárat felé, amikor nekem ütközött valaki.

– Ó, hogy a ménkű üssön magába! Magából mennyi van?! – szaladt ki a számon hirtelen, mert mondanom sem kell, hogy Andrew ütközött belém. – Most hagytam ott magát az irodájában! Elegem van magából a mai napra! Hogy a csodába keveredett ide?

– A másik liften természetesen – mosolyogta, amitől egyből, pillangók kezdtek verdesni a gyomromban. – Azt hiszem eléggé neveletlen módon viselkedtem az imént és szeretnék bocsánatot kérni Öntől.– nézett rám bűnbánó arccal, és már majdnem megbocsátottam, amikor folytatta – de higgye el tényleg egy kifutófiúnak gondoltam, ahogy magára néztem. Egyáltalán nem olyan a külseje, mint egy üzletembernek. Inkább egy hostra hasonlít ezzel a bájos pofival.

– Nézze Mr. Bolton! A külsőm adottság, ez ellen nem tudok mit tenni. Valóban nem tartozom a felső tízezerhez, nem élek fényűző életet, amim van, azt magamnak köszönhetem, megdolgoztam érte, nem pottyant csak úgy az ölembe, mint magának! És akkor jön egy ilyen, mint maga, egy ilyen elkényeztetett ficsúr, aki romba dönti életem munkáját. Büszke lehet magára az édesanyja! Szép kis ügyvéd mondhatom! Menjen vissza a puccos irodájába és fűzögesse tovább a románcát a kis Corinnjával!

– Anyámat hagyja ki ebből! – förmedt rám, majd folytatta – És miből gondolja, hogy viszonyom van Corinne-al? És ha rokonom?

– Akkor maga nemcsak tuskó, de perverz is! Ugyanis egy rokoni puszitól nem lenne rúzsfoltos a fülcimpája és a nyaka! – vágtam oda gúnyosan elmosolyodva. Ez úgy látszik hatott, mert hirtelen elsötétült a tekintete és egy bizonytalan mozdulatot tett felém, majd annyit mondott: – A fene essen magába! – azzal elrohant.

Hát nem éppen így képzeltem a találkozásunkat, de most már mindegy. Elégedettnek kellett volna lennem, de nem éreztem mást csak ürességet. Vajon miért? Hirtelen nagyon reménytelennek éreztem a helyzetet. Azt szerettem volna elérni, hogy felfigyeljen rám, ehelyett magamra haragítottam.

Visszamentem az üzletbe a virágaim közé, ott mindig sikerült lehiggadnom, ám ez most nem sikerült.

– Daniel mi a baj? – kérdezte Mary, miután nem tudta tovább elviselni fancsali képemet. Elmeséltem neki, mi történt.

– Még, hogy virágárus és host?! – háborgott Mary – De hiszen olyan csinos vagy ma! Ez a pasi vak! Te meg bolond vagy, hogy nem vered ki a fejedből, de azonnal! Nem érdemli meg, hogy gondolj rá. Annyi férfi van a világon Daniel! Majd csak találsz valakit. – próbált vigasztalni.

Nem tudtam őt elfelejteni. Be kellett vallanom magamnak, bárhogy is tagadnám megfogott a fickó. Bármilyen bárdolatlanul is viselkedett, a szívem mélyén tudtam, hogy valójában Ő nem ilyen. Hiszen láttam, amikor bent voltak az üzletben. Annyi érzelem volt azokban a szemekben! Ha valaki gonosz lelkű, akkor nem tud úgy ránézni a másikra!

– Szép napot! – hallottam hirtelen, és ez felrázott a merengésből.

Nem hiszem el! Lorin Volter személyesen jött el hozzám. Anyám, ha ezt neked elmesélem!

– Jó napot asszonyom! Izé… művésznő – dadogtam – Minden filmjét ismerem… anyám kicsi korom óta folyton Önt bámulja! – hadartam egy szuszra, majd hirtelen elszégyelltem magam. Neki is leesett, amit mondtam, de csak nevetett.

– Ne haragudjon, nagyon neveletlen vagyok! Nem úgy értettem, tényleg nem is olyan öreg még… na ne…én mindjárt elsüllyedek, nem lehetek ennyire ostoba!

Lorin már hangosan kacagott, majd a karomra tette a kezét és azt mondta:

– Ugyan már, ne is foglalkozzon vele kedves, ha letagadom is tudják, hogy közelebb vagyok már a hetvenhez, mint a hatvanhoz.

– Engedje meg, hogy bemutatkozzam... – nyújtottam kezet.

– Daniel Warren, ha nem tévedek. Örvendek. Azt hiszem nekem nem szükséges bemutatkoznom. Az egyszerűség kedvéért hívjon Lorinnak. Kerülném az egyéb megszólításokat, ha lehet.

– Köszönöm Lorin, Ön pedig hívjon Danielnek. A Mr. Warrent nem szeretem – mosolyogtam rá.

– Köszönöm kedvesem. Maga egy elbűvölő fiú – simogatta meg a kezem.

– De most ne velem foglalkozzunk. Miben segíthetek Önnek? Talán meggondolta magát és mégsem velünk dolgoztat? – kérdeztem ijedten.

– Dehogyis gondoltam meg magam! Mostanság csak jót hallok Önökről, nagyon tehetségesek. A jövő nyitva áll Önök előtt! – nyugtatott meg Lorin és folytatta. – Csupán azért jöttem, mert ez az estély nagyon fontos nekem, és arra gondoltam, inkább magam jövök el megbeszélni a részleteket. Én elmondom az elképzelésemet és Önök megmondják, hogy megvalósítható vagy nem. Rendben?

– Tökéletes. Kérem, fáradjon be az irodámba, ott kényelmesebben beszélgethetünk – azzal bekísértem Lorint az irodába és kértem foglaljon helyet – Rögtön jövök, csak szólok a társamnak, Marynek, hogy zárjon be, és jöjjön ő is.

– Ne haragudjon, ha rosszkor jöttem, megbeszélhetünk egy másik időpontot is – szabadkozott Lorin.

– Dehogy! Úgyis ebédidő lesz lassan, és mire végzünk, itt lesz Paul is, és majd addig ő viszi a boltot.

Mary, amikor meglátta Lorint, szinte ugyanúgy reagált, mint én, csak ő egy kicsit finomabban fogalmazott. De én így is pironkodtam miatta.

– Mary hadd mutassam be neked Lorin Voltert, Lorin ő itt a barátnőm és üzlettársam Marianne Scott.

– Ne viccelj Daniel! Úgy gondoltad nem ismerem meg a művésznőt? Megtiszteltetés, hogy eljött. Remélem meg lesz elégedve a munkánkkal.

Az egyeztetéssel körülbelül két óra alatt végeztünk, részletesen megtárgyaltuk, hogy hová milyen virágból, milyen csokor, kosár vagy füzér kerüljön.

Lorin elképzelése szerint az estély a „Jégkirálynő birodalma” témára épül. A virágok ennek megfelelően hófehérek, halvány krémszínűek és halványkékek lesznek, némi ezüsttel és kristályokkal kombinálva. A köztes részeket hófehér organzával és oszlopokra csavarodó borostyánnal egészítjük ki. Az asztalokon, kecses vázákban hófehér liliomból, krémszín rózsából és halványkék árnyalatú liziantuszokból kis csokrok állnak majd. Az előtérben egy hatalmas fenyő áll majd óriási ezüst, fehér és kristály kék gömbökkel díszítve. Ezen kívül kell még rengeteg fehér fényfüzér és néhány jégszobor.

Éppen kísértem kifelé a vendégünket, amikor betoppant Paul. Láthatóan mindketten megdöbbentek.

– Lorin Volter személyesen? – hüledezett Paul.

– Ki ez az isten? – kérdezte Lorin és le sem vette a szemét Paulról.

Jót nevettünk rajtuk Maryvel, majd bemutattuk őket egymásnak, és azonnal látszott, hogy egy hullámhosszon vannak.

– Ejnye, kedveseim, miért nem mondták, hogy egy ilyen szépfiút rejtegetnek! Ettől a fiútól még a magamfajta vénasszony is életre kel! – nevetett vidáman Lorin.

– De Lorin édes, ne beszéljen így rólam, mert zavarba jövök! Ma már annyi bókot kaptam, hogy számolni sem bírom! – mondta Paul vigyorogva majd folytatta – Különben is, hol lát itt vénasszonyt?! Én egy vidám, életerős hölgyet látok itt, akinek annyi szenvedély lobog a szemében, hogy a magamfajta kisfiú megfutamodik tőle! – lódította, és olyan mosolyt villantott Lorinra, hogy annak elállt a szava.

– Te fiú! Hagyd abba a flörtölést, mert a hónom alá csaplak és hazaviszlek! – fenyegette meg Lorin és kedvesen megpaskolta Paul arcát.

– Ha nem baj, akkor ezt nem fenyegetésnek veszem, hanem lehetőségnek és állok elébe! Csodás estét szereznék mindkettőnknek! – mondta, és úgy láttam cseppet sem viccel, sőt elsőre úgy nézett ki, hogy most azonnal egymásnak esnek Lorinnal. Ám legnagyobb meglepetésemre Lorin a fiú mellkasára tette a kezét és azt mondta:

– Tartogasd az erődet és a szépségedet olyanoknak, mint ez a fiatal hölgy itt a szalonban – mutatott Maryre. – Én már öreg vagyok ehhez. Engem már más dolgok hoznak izgalomba. A szerelem ma már csak nosztalgia… – majd felém fordult – Daniel, természetesen önöket is elvárom az estélyre. Nem szeretnék kifogást hallani, ha nem jönnek el, személyes sértésnek veszem – elmosolyodott, majd hozzátette – Viszlát! És ezt az Adoniszt se felejtsék el magukkal hozni. Garantálom, hogy nagy sikere lesz.

Lorin távozása után, teljes gőzerővel folyt a munka. Egy hetünk volt már csak az estélyig és addig minden tervet el kellett készíteni, minden virágot és kelléket be kellett szerezni, megszervezni a kiszállításukat a nagy nap előtt.

Fárasztó munka volt, de sikerült tartanunk a határidőt.

December 17.

Az estély előtti este, a dekoráció utolsó részeit raktuk fel. A virágokat az utolsó pillanatra hagytuk, nehogy tönkremenjenek. Most minden elkészített csokor, füzér a hűvös raktárban várta a másnapi eseményt. Nagyon izgultam, milyen lesz a fogadtatás, és nagyon fáradt is voltam. Az elmúlt két hétben nemcsak az estélyre készültünk, de a szalonban is helyt kellett állnunk. Szerencsénkre Paul belsőépítészet terén megismert tehetsége nagy segítség volt, így több időnk jutott a szalon vendégforgalmára.

Hullafáradtan értem haza. A zuhany alatt megpróbáltam ellazulni, de nem nagyon sikerült, gondolataim folyton a holnapi nagy esemény körül forogtak. Ágyba bújtam és lehunytam a szemem, a fáradtság győzött, mély álomba merültem, és megint szálltam.

Csak lebegtem a város felett és néztem az alattam elnyúló házakat. Ma melyikbe nézzek be?

– Hmm… mi lenne, ha meglátogatnám Andrew irodáját? – csábított a gondolat, főleg ha arra gondoltam esetleg éppen ott tartózkodik. – És ha Corinne vele van? Hát az elég kínos lenne, főleg ha meglátnának. És ha kipróbálom a „belebújós” trükköt? – elmosolyodtam, eszembe jutott Dena és Paul, ott próbáltam ki először ezt a képességemet. – Na, lássuk!

Elrepültem Andrew irodájához, sötét volt bent, sehol semmi mozgás. Hát ez nem jött be. Álmaim gonosz hercege máshol múlatja az időt. Sebaj, körülnézek nála alaposabban, mivel az előző valós látogatásom nem sikerült valami fényesre. Átléptem a falon és elindultam az asztala felé. Szép iroda, modern, a mai technika mindenféle eszközével felszerelve. Minek kell ennyi minden egy ügyvédnek? Olyan ez a hely, mint a James Bond filmekben. Egy ajtó, résnyire nyitva volt, bentről tompa fény szűrődött ki. Lassan közelítettem felé…óvatosan belestem, egy komplett kis lakosztály bújt meg az ajtó mögött. Ám, nem ettől lepődtem meg igazán, hanem attól, hogy ott állt előttem Andrew, anyaszült meztelenül. Szerencsémre háttal állt így nem vehetett észre, én viszont nyugodtan megszemlélhettem a gyertyák fényében pompás testét. Hirtelen meghallottam egy másik helyiségből, valószínűleg a fürdőből Corinne hangját. – Rögtön ott vagyok drágám! – csicseregte. Elöntött a méreg, amint Corinne kilépett a fürdőből, hogy képzeli ez a liba, hogy drágámnak szólítsa az én Andrew-mat! Nevetséges gondolat volt, hiszen ő soha nem volt az enyém...mégis dühös voltam.

– Itt vagyok édes! – hallottam Corinne hangját, és már meg is láttam a nőt, szintén ruhátlanul. Andrew azonnal odalépett hozzá és átölelte a karcsú testet. Szenvedélyes csókban forrtak össze és az ágy felé táncoltak. Lassan ledöntötte Corinne-t az ágyra és fölé hajolt. A keze gyakorlottan siklott végig a nő testén, ismerve minden pontot, amivel kéjes sóhajokat váltott ki belőle. Úgy álltam ott, mint egy idióta. Földbegyökerezett a lábam. Tudom, hogy ez nevetséges dolog, és hogy én vagyok a betolakodó, mégis nagyon fájt látnom szerelmeskedésüket. Ugyanakkor fel is izgatott, hiszen a férfi teste tökéletes volt. Feszes izmok, karcsú de erős test. Ahogy a szemem lefelé vándorolt a testén szemügyre vehettem a lényeget is. Félig merev állapotában sem volt kicsinek mondható, azt pedig el sem mertem képzelni milyen lehet teljesen felizgulva. Akaratlanul is felnyögtem, amikor egy pillanatra elképzeltem milyen lehet a karjaiban feküdni. Andrew fordított a helyzetükön és az ágyra ült, miközben az ölébe vonta a nőt, aki ívesen hátrahajolt, a fejét hátravetette, ezt a pillanatot használtam ki. Gondolkodás nélkül elindultam Corinne felé és egy pillanat alatt a testében voltam. Amikor kinyitottam a szemem Andyt láttam magam előtt. – Corinne?! Olyan furcsa az arcod. Úristen! Maga meg mit keres itt? Hát már soha nem lesz nyugtom magától?! – nézett elképedve és ellökte magától Corinne-t, majd kezeit az arca elé kapva azt mondta – Azt hiszem megőrültem! – és berohant a fürdőbe. Gyorsan kilibbentem a testből egyenesen az irodába, közben hallottam a nő értetlenkedő hangját.

– Andy édesem mi bajod? Mit láttál? – rohant utána Corinne.

Hát ez nem úgy sült el, ahogy gondoltam. Csalódottan tértem vissza a testemhez.

Felébredtem, a testemre tapadt a pólóm a verítéktől, és zavaromat csak erősítette, hogy szörnyen feszült az ágyékom is. Nagyon intenzív álom volt meg kell hagyni. Nehezen aludtam el megint, sokáig forgolódtam, igyekeztem lenyugtatni magam, de mindegyre az a tökéletes test járt a fejemben, és még valami, egy sebhely, hátul a bal lapocka alatt. Talán szúrt seb, vagy golyó nyoma.

Persze, hiszen ügyvéd, gondolom volt már jó pár rázós ügye. És nem is jártam messze a valóságtól, csak ezt akkor még nem tudtam.

Dreamwalker 1. fejezet

December 1.

– Nyomorult időjárás! Utálom a telet… – mormoltam magam elé, és szorosan összehúztam magamon a kabátot. Sietnem kell, ha időben ott akarok lenni a találkozón. Hirtelen megtorpantam és körülnéztem. Hogy is van ez? Miért KELL nekem sietnem?! Azt sem tudom, ki ez az ember, akivel találkoznom kell, és mit akarok tőle egyáltalán? Nem is értem, miért egyeztem bele a találkozóba, miért nem tudok én soha nemet mondani Marynek. Önálló, független, huszonhat éves meleg pasi vagyok. Van lakásom a város egyik legjobb negyedében, vannak barátaim, saját virágszalont működtetek. Mi kell még? Újabb kapcsolat? Hát igazán régi sem volt.

Talán a miatt a férfi miatt van az egész? Bosszú, mert észre sem vesz? De hát, hogy venne észre, ha azt sem tudja, hogy a világon vagyok!

– Gyerekes vagy, Daniel! – feddtem meg magam.

Hát igen, azóta a férfi vonzerejének hatása alatt vagyok, mióta bent járt az üzletemben. Azt sem tudom, ki ő, csak azt tudom, hogy kell nekem!

„Éppen a virágokat rendezgettem a pulton, amikor bejött az üzletbe egy elegánsan öltözött pár. Látszott rajtuk, hogy odavannak egymásért. A férfi odalépett a pulthoz, és két tucat vörös rózsát kért. Annyira el voltam foglalva a virágokkal, hogy először alig néztem rá. Amikor átadtam a csokrot és ő fizetett, akkor néztem a szemébe. Azok a szemek! Olyan szeme volt, mint egy tigrisnek, legalábbis nekem azonnal ez jutott róla eszembe. Istenem, azonnal beleszerettem. Az a férfi maga volt a tökély, magas, kisportolt, igazi ragadozó, a hangja még ma is itt cseng a fülemben. Még most is megremeg a bensőm, ha rá gondolok. Szóval ő álmaim netovábbja, s mivel megközelíthetetlen, ezért álom is marad. Sajnos azóta nem láttam.„

Így most itt állok tétovázva. A barátnőm, Mary meghívott a Pasadena nevű bárba egy italra, és azt mondta sejtelmesen, hogy van egy meglepetése számomra. Mivel én nagyon utálom a meglepetéseket, annyit ki tudtam szedni belőle, hogy egy fiút hoz magával, akit szeretne, ha megismernék. Maryvel középiskolás korunk óta ismerjük egymást. A suliban belém szeretett, és minden női büszkeségét félretéve könyörgött, hogy járjak vele. Mivel akkoriban kezdtem ráébredni, hogy a lányok iránt nem érzek semmit, annál inkább a kosárlabdacsapat izmos fiúi iránt, nem igazán tudtam, mit tegyek. Nem akartam őt megbántani, és úgy gondoltam, ha összejövök vele, talán visszazökkenek a normális világba. Elkezdtünk randizgatni, eljártunk moziba, állatkertbe, sétáltunk a város parkjaiban, és beszélgettünk. Nagyon jól megértettük egymást, azonos volt az érdeklődési körünk, ugyanazt az ételt szerettük, ugyanazt a filmet utáltuk. Jól megvoltunk addig, amíg nem volt köztünk szexuális kapcsolat. Csak apró csókokat váltottunk, mindig azzal hárítottam, hogy jobban meg kell ismernünk egymást, mielőtt ágyba bújunk. Ő ezt egy darabig el is hitte, de éreztem, hogy ennél többet akar. Közeledett az idő, hogy az is megtörténjen. Időközben szemet vetettem a kosárcsapat egyik játékosára, akiről akkor már tudtam, hogy biszexuális. Sokat járunk kosármeccsekre, és folyton őt néztem. Nagyon szégyelltem magam amiatt, hogy ezt teszem Maryvel, de a szívem a sráchoz húzott. Mary nem vett észre semmit. Aztán egyik nap házibuliba voltunk hivatalosak, és kicsit többet ittam a kelleténél. Maryvel táncoltunk összeborulva, és a válla felett megláttam Adamet, a srácot, akibe beleszerettem. Ő éppen egy lánnyal enyelgett a sarokban, de engem nézett közben. Hirtelen ötlettől vezérelve Maryhez hajoltam, és megcsókoltam. Úgy istenigazából, de közben én is Adamet néztem. Felhúzta a szemöldökét, és gúnyosan elvigyorodott. Ekkor kézen fogtam Maryt, és elvonszoltam egy üres szobába. Mary nagyon boldog volt, hogy végre megtörténik az, amire régóta várt. Szeretni akartam, úgy, ahogy engem nem szeretett még senki. Fájt a szívem Adam gúnyos mosolyától, és Marytől vártam a gyógyírt a sebeimre. Ám a sors nem volt kegyes hozzám, bárhogy is próbálkoztam, nem sikerült azt a teljesítményt nyújtanom, amit szerettem volna. Végül sikerült Maryt kielégítenem, de én nem éreztem örömet és legszívesebben sírtam volna kétségbeesésemben. Mary észrevette, hogy baj van, és magához húzott. Szégyen, nem szégyen, bőgni kezdtem. Mary vigasztalt, és megkérdezte, mi a baj. Elmondtam neki, hogy egy szemét alak vagyok, mert átvertem őt, annak ellenére, hogy szeretem, de azt hiszem, meleg vagyok, és szerelmes egy fiúba, aki nem viszonozza azt, és most nem tudom, mit tegyek. Nagyon féltem, hogy Mary megutál és soha többé nem akar látni. Megértettem volna, hiszen hónapokig csak hazudtam neki. De meglepetésemre, Mary megértő volt, elmondta, hogy nem haragszik, hiszen szeret. Bár nagyon fáj neki, hogy nem úgy szeretem, ahogy ő elképzelte, de tudja, hogy most én is ugyanolyan rosszul érzem magam emiatt. Elmondta, hogy már korábban észrevette rajtam a változást, de azt hitte valami másik lány van a dologban és most kicsit megkönnyebbült, hogy a riválisa nem csaj. Ezen jót nevettünk. Aztán felajánlotta, hogy segít átlendülnöm a nehézségeimen és a barátom marad. Sok mindenen keresztülmentünk az évek során, barátságot próbáló időszak volt, de azóta is együtt vagyunk, jóban-rosszban.

–  Jól van, Mary! – sóhajtottam, és elindultam a bár felé.

Már vártak.

– Na végre, hogy itt vagy! – üdvözölt Mary, és már húzott is magával az asztalukhoz, közben folyamatosan korholt: – Már azt hittem, el sem jössz! Te soha nem tudsz időben odaérni sehová?!

Nem tudom megmondani, miért, de nagyon rossz hangulatom lett hirtelen, és ez jócskán kihatott az elkövetkező pillanatokra is.

– Paul, engedd meg, hogy bemutassam Daniel Warrent – vágott bele a dolgok közepébe Mary. – Daniel, ő itt egy jó barátom, Paul Vecchi.

– Örvendek, Daniel! – nyújtott kezet a fiú.

– Aha – nyújtottam kezet én is, közben pedig a pincért kerestem a szememmel. – Egy száraz Martinit lesz szíves! – szóltam oda az időközben előkerült pincérnek.

Miután a pincér kihozta az italt, belekortyoltam, és a láthatóan zavarban lévő fiú felé fordultam. Hangulatom kezdett még jobban elkomorulni, és cseppet sem voltam kedves, amikor megszólítottam.

– Szóval Paul? Hmm? Mesélj magadról valamit!

– Mire vagy kíváncsi? – kérdezett vissza.

– Mindenre. Legfőképpen arra, hogy hány éves vagy!

– Huszonkilenc – vágta rá.

– Aha, én meg tizennyolc múltam tegnap! Szóval mennyi?!

– De Daniel! Milyen modor ez? Mi ütött beléd, az istenért! – kiáltott rám Mary megrökönyödve.

– Miért? Csak jogomban áll megtudni, hány éves? És ha kiskorú? Nem akarok liliomtipró lenni!

– Hagyd csak, Mary! Igaza van, valójában huszonkét éves vagyok. Egyébként Mary azt mondta, téged úgysem érdekel a korom.

Most én rökönyödtem meg.

– Mary! – förmedtem kedvenc barátnőmre. – Mégis mit mondtál te neki rólam? Azon kívül, hogy meleg vagyok? Én nem keresek egyéjszakás kalandokat! A magánéletemet, ha megengeditek, megoldom saját magam! Nem vagyok egy tutyi-mutyi alak, aki még erre sem képes! Vagy talán úgy gondoltad, Paul, hogy én foglak kioktatni? Esetleg technikai trükköket vársz tőlem? Figyeljetek, nekem semmi szükségem erre! Érezzétek jól magatokat vagy egymást, vagy ahogy tetszik! Én mentem! – Azzal felhajtottam a maradék Martinit, pénzt dobtam az asztalra, és kiviharzottam a bárból, a hátam mögött hagyva a két megdöbbent embert.

– De Daniel! Félreérted… – hallottam még Mary hangját, de nem figyeltem rá tovább, mert mielőbb kint akartam lenni a friss levegőn.

Az utcán aztán megálltam, és miután éreztem, hogy lecsillapodik bennem az indokolatlan indulat, úgy döntöttem, rám fér a séta. Ki kell szellőztetnem a fejem, magányra van szükségem.                                                                    

A parkon át vitt az utam. Sétáltam az öreg fák között vezető keskeny úton, és élveztem a hűvös levegőt, elfelejtve, hogy nemrég még szidtam az időjárást. A hideg most jólesett. Elértem a kis patakot átívelő fahidat, felléptem rá, és a közepén megálltam. Felnéztem az égre, ragyogtak a csillagok, sehol egy lélek rajtam kívül, minden csendes és nyugodt. Nekidőltem a korlátnak és felnéztem az égre, néztem a csillagokat, és arra gondoltam, milyen lenne ott fenn. Fentről lenézni a földre, szállni és benézni egy-két ablakon.

Elmosolyodtam, milyen jó lenne most benézni az ő lakásába! Vajon mit csinálhat éppen? Megborzongtam a gondolatra, ahogy magam elé képzeltem.

Ebben a pillanatban egy hullócsillag húzott el felettem. Hullócsillag? Szokatlan ez így december elején. Megráztam a fejem. – Bolond vagy, Daniel! Ábrándokat kergetsz! Szánalmas, hogy mindenkibe beleszeretsz, aki egy kicsit is jobban néz ki, mint az ördög! Térj vissza a földre!

Nagyot sóhajtottam, hirtelen elment a kedvem a sétálástól, mielőbb otthon akartam lenni a meleg kuckómban, és egy forró tea mellett a gondolataimba mélyedni. Kiértem a parkból, fogtam egy taxit, és hazavitettem magam.

Otthon aztán lezuhanyoztam, főztem egy teát, és ágyba bújtam. Azt terveztem, hogy belemerülök az önsajnálatba, de amint átmelegedtem, mély álomba merültem.

Azt álmodtam, hogy kiszállok a testemből. Láttam magamat, ahogy összegömbölyödve fekszem az ágyon. Furcsa érzés volt, de különösképpen szabadnak éreztem magam. Először csak a szobában repkedtem, aztán kipróbáltam, hogy át tudok-e hatolni a falakon. Sikerült. Az érzés leírhatatlan és kicsit ijesztő volt elsőre. Aztán átsétáltam a kanapén, ez vicces volt. Majd egy hirtelen gondolattól vezérelve átdugtam a fejem azon a falon, ami a szomszédommal, Greggel volt közös. Elmosolyodtam a gondolatra, hogy mit szólna Greg, ha meglátná a fejemet a nappalija falán. Mint egy trófea, úgy nézhettem ki, mivel a testem a saját lakásomban volt. Szerencsémre azonban Greg, háttal nekem a fotelban aludt. Átmenjek? Tétováztam egy pillanatig, mert mégiscsak mások magánszférájába hatolok be. És ha Greg meglát? Reméltem, nem.

Greg jó fej. Egyedülálló pasas, olyan magának való. Lehet vele beszélgetni, meg viccelődni, de nem hiszem, hogy valaha valaki hosszabb ideig elviselné. Na próbáljuk meg. Átléptem a falon, megkerültem a fotelt, és megálltam Greggel szemben. Finoman ráfújtam az arcára. Erre ő meglegyintette a kezét maga előtt, majd kinyitotta a szemét.

– Daniel?! – Olyan hirtelen szólalt meg, hogy megrémültem. – Maga meg mit keres itt? – kérdezte, és gyorsan megdörgölte a szemét. Ezt a pillanatot használtam ki, és kisuhantam a házból.

Tehát nem vagyok láthatatlan, bárki megláthat, viszont nagyon gyorsan el tudok tűnni. Röpködtem még egy kicsit a ház felett, hogy lenyugodjak, majd valahonnan távolról éles sípolás ütötte meg a fülem.

December 2.

Kinyitottam a szemem, és felültem az ágyban.

– Huhh, micsoda álom! – biztosan a tegnap esti gondolataim miatt van – túl élénk a fantáziám.

Felöltöztem, kávét főztem, és amíg a kávémat kortyolgattam, céltalanul bolyongtam a lakásban, mintha valamit elfelejtettem volna, de valójában az álmom járt az eszemben, és megpróbáltam felidézni minden pillanatát, de nem ment. Az álom halványulni kezdett, vagy csak az agyam nem volt képes feldolgozni? Mindegy, vontam meg a vállam, letettem a bögrémet, felkaptam a kulcsomat, és elindultam dolgozni.

– Jó reggelt, Daniel! – hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül, és megpördültem.

– Jó reggelt, Greg! – próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, és a láthatóan zavart szomszédomra néztem.

– Kérdezhetnék valamit? – mondta elgondolkodó arccal.

– Hát persze.

– Hogyan jött be hozzám… hmm… az éjszaka?! – kérdezte, és félrehajtott fejjel nézett rám.

– De hiszen én nem… – kezdtem, de ekkor bevillant az álmom, és kis híján elájultam, ahogy rám tört a felismerés. Hogy zavaromat leplezzem, így folytattam: – Greg, én itthon aludtam egész éjjel, ugyanis azt hiszem, elrontottam a gyomrom, és még ma sem vagyok egészen jól.

– Igaza lehet, Daniel, mert most is nagyon sápadt. Ne haragudjon, valószínűleg sok sört ittam este, és bolondságokat álmodtam! Még egyszer elnézést kérek! Tudja, nem vagyok én olyan… jajj, bocsásson meg, igazán semmi bajom a maga fajtákkal, khm… a fenébe, ne haragudjon…azt sem tudom mit beszélek, szóval ne értsen félre, nem vagyok homofób vagy ilyesmi, de… igazán nem szoktam magáról fantáziálni, csak ez most valahogy olyan furcsa volt… – kezdte, majd elhallgatott, és erősen vörösödő fejjel, magában motyogva lesietett a lépcsőn.

Néztem egyre távolodó alakját, és bármilyen esetlenül mentegetőzött, nem tudtam mosolyogni rajta, inkább bűntudatom volt amiatt, hogy megzavartam éjszaka. Szegény most azt hiszi, azt gondolom róla, hogy egy perverz alak. Jaj, dehogyis! Legszívesebben utánamentem volna, hogy elnézést kérjek és biztosítsam róla, hogy nem gondoltam semmi rosszra, de a lábaim nem engedelmeskedtek, így hát megvártam, míg csapódik a lenti ajtó, és csak azután indultam el én is.

Amikor kiléptem a házból, körülnéztem, Gregnek már nyomát sem láttam. Megnyugodva tapasztaltam, hogy az éjszaka nem esett semmilyen halmazállapotú csapadék, mert ugye, nyári sofőr lévén rettegek a havas, csúszós utaktól. Megkerestem a parkolóban a kocsimat, és miután feneketlen táskámból – gyengém a hatalmas bőrtáska – a slusszkulcs is előkerült, már nem volt akadálya, hogy útra keljek, leszámítva a villámsebesen cikázó gondolataimat, ugyanis egyre inkább nem hagyott nyugodni az álmom. A gondolataim annyira lefoglaltak, hogy alig tudtam az útra figyelni. Szerencsémre nem volt nagy forgalom, baleset nélkül megúsztam a tízperces kocsikázást, de még így is kétszer eltévedtem annak ellenére, hogy nap mint nap ugyanazon az úton járok. Nagy nehezen leparkoltam, és morogva vettem tudomásul, hogy valami barom már megint beállt a helyemre. Na szépen kezdődik ez a nap is!

Mary, a barátnőm és üzlettársam már várt rám. Úgy láttam, neki sem valami fényes a kedve. Igazam lett, amint odaértem hozzá, egyből nekem esett:

– Megmondanád, mi ütött beléd tegnap?

– Tegnap? Miért, mi volt tegnap? Ja, már tudom, kerítőnőt játszottál – mondtam, és szórakozottan babráltam a kulcsokkal, miközben felrémlett előttem az este. Késve érkeztem a megbeszélt találkozónkra, és Mary bemutatott egy nagyon jóképű, ám annál fiatalabb fiút. Valószínűleg azt reagáltam túl. Lehet, de ki nem állhatom, ha úgy keresnek nekem társat. Nem vagyok még annyira öreg, hogy ne találnék magamnak valakit, ha nagyon akarnék. Igen, jelenleg egyedül vagyok. De nem önszántamból, csak éppen valamiért nem találom azt a férfit, akivel el tudnám képzelni az életemet. Elégedett vagyok magammal, az eddigi partnereim szerint helyes srác vagyok. Magas és karcsú vagyok, a hajam félhosszú, selymes, a szemem világosbarna, a bőröm fehér, kissé andogrün arcvonásaim vannak, amolyan angyalarcú. Az embereknek megakad rajtam a szeme. Soha nem rejtegettem a nemi identitásomat, de nem vagyok az az affektáló, seggriszáló típus. 

– Daniel, figyelsz te rám egyáltalán? – nézett rám kérdőn Mary, és kivette a kezemből a kulcsot, majd kinyitotta az ajtót. – Már másodszor kezdem el mondani, hogy tegnap meg sem vártad, hogy elmondjam, Paul miért volt ott. Kicsit beképzelt vagy, ha arra gondolsz, neked kajtattam fel a fiút. Éppenséggel ha ez lett volna a célom, megtartom magamnak, ilyen különlegeset nem passzol le csak úgy az ember lánya.

– Aha, akkor miért is ráncigáltad oda? – vontam fel a szemöldököm.

Felkapcsoltam a világítást, aztán egyenesen az irodámba vonultam, Mary mint egy kiskutya követett, és magyarázott. Levettem a kabátomat, kötényt kötöttem magam elé, és átmentem a raktárba. Elkezdtem kihordani a vágott virágokat. Mary még mindig a nyomomban volt, és csak mondta a magáét.

– Nos azért, mert ő lesz cégünk reklámarca, és a szállítónk is. Ha emlékszel még rá, nemrég beszéltünk róla, hogy valamit ki kell találnunk a forgalom növelése szempontjából. Nem fogynak úgy a virágok és az egyéb dekorációk, ahogy szeretnénk, így valamivel fel kellene lendíteni az üzletet. Arra gondoltam, ha Paullal reklámoznánk a boltot és ő vinné ki a megrendelt csokrokat, a vevőink talán ajánlanák a barátnőiknek is. Valld be, de őszintén, neked nem esne jól, ha egy ilyen szépfiú adná át a csokrot vagy egyéb ajándékot?

– De Mary, ezzel hiú reményeket ébresztesz szegény háziasszonyokban, nem beszélve a férfiakról, akik féltékenyek lennének – mondtam, miközben a raktárból kihordott rózsákat vázába raktam.

– Dehogy! Én csak fellendítem a házaséletüket, elég, ha a fiú beindítja a fantáziájukat, a többi megy magától. Szerintem egy próbát megérne, ezért idekérettem Pault – mondta, és szórakozottan babrált egy rózsaszálat.

– És? – vontam fel a szemöldököm.

– Mit és? Megbeszéljük a teendőket, és felvesszük. Az új furgon itt áll két napja, éppen itt az ideje, hogy használjuk.

– Figyelj Mary, sajnálom, hogy olyan bunkó voltam veled és a fiúval. De tudod te is, hogy mennyire nem szeretem a meglepetéseket. Ha elmondtad volna mi a terved, és nem a hátam mögött szervezkedsz, megspóroltunk volna magunknak egy csomó kellemetlen pillanatot. – odaléptem hozzá, megöleltem és megpusziltam az arcát. – Nincs harag?

– Persze, hogy nincs te tökfej! – mosolygott rám. – De ugye tudod, hogy nem csak nekem tartoztál ezzel? Paultól is illene bocsánatot kérned, szegény fiú nagyon maga alatt volt este.

– Rendben, jöjjön aminek jönnie kell! – mondtam mosolyogva, és az órámra néztem. – Mindjárt itt a beszállítónk, ma hozza meg a megrendelt virágokat, ezekkel itt – mutattam a vázára – meg kezdeni kellene valamit. Van ötleted?

– Éppenséggel lenne – mondta Mary –, gyere hátra velem, mutatnék valamit.

Éppen be akartunk lépni a raktárba, amikor kintről éles csattanás hallatszott, és megindult a föld. Ösztönösen ugrottunk be az ajtón, majd amikor csend lett, és csak némi üvegcsörömpölés hallatszott, akkor mertem kióvakodni az üzletbe. Amit láttam, attól földbegyökerezett a lábam. A kirakat egykori helyén egy hatalmas, ezüst Mercedes állt, virágok, kaspók, ezernyi kellék szanaszét. Hirtelen nem tudtam, mit tegyek, az autóban ülőt mentsem, vagy hisztériás rohamot kapjak a látványtól. Végül egyiket sem tettem, mert hirtelen kivágódott az autó ajtaja, és egy férfi kászálódott ki belőle. Egyik kezét a fülére szorította – először azt hittem, talán beütötte a fejét, később azonban észrevettem a maroktelefont –, odabukdácsolt hozzám, és a képembe üvöltött.

– Mondja, miért éppen ide kellett építenie ezt a kócerájt?

– Tessék?! – kérdeztem felháborodva. – Mégis hogy képzeli, hogy csak úgy összetöri más élete munkáját és még le is szólja?

– Nézze, hölgyem… – felhúzta a szemöldökét – vagyis uram, nekem erre nincs időm! – Az uram szót olyan becsmérlően mondta ki, hogy az inkább hangzott szitokszónak, azután flegmán végigmért, először engem, majd a helyiséget, már ami maradt belőle, majd folytatta – Hozassa rendbe a boltját, de szebb legyen, mint volt, a számlát meg ide küldje! Remélem, ezzel rendben vagyunk!

A felháborodástól alig kaptam levegőt.

– Mégis mit képzel? Csak így elintézi ezt a dolgot? Azonnal rendőrt hívok! Ne gondolja, hogy megússza ennyivel!

– Ahogy gondolja! Mint mondtam, nincs időm magával egyezkedni!

Átadott egy névjegykártyát, visszaült az autóba, kitolatott a romok közül, és elhajtott. Én meg csak álltam, és leesett állal bámultam utána. Időközben ugyanis ráismertem a látogatómra, álmaim férfija volt a „betolakodó”. Megnéztem a névjegykártyát, ez állt rajta:

Andrew Bolton

ügyvéd

Bolton és Bolton ügyvédi iroda

– Úristen, Daniel, mi történt? Ki volt ez? A maffia? – kérdezte Mary, és mély kétségbeesés volt a hangjában.

– Rosszabb! – motyogtam, és átadtam neki a kártyát. Megnézte, és leült egy székre. Nem szólt semmit, mindent értett, ő is tudta, hogy ez volt az a férfi, akiért megevett a fene, így hát csak nézett maga elé.

Mintegy végszóra befutott Paul.

– Helló, Mary édes! Hogy vagy? Mi történt itt? Bevágott a bomba? Nem huzatos ez egy kicsit, így télvíz idején?

– Paul! – sikkantott Mary, és már repült is tegnapi áldozatom felé.

– Helló, Paul… – nyújtottam kezet, még mindig kissé sokkos állapotban.

– Helló! Hogy van ma a főnök? Ma is olyan harapós, mint tegnap este? Esetleg a jelenlegi állapot is önnek köszönhető? Ha igen, már megyek is vissza a védő felszerelésért – mosolygott.

– Egy perc türelmet kérek, addig menjetek be az irodámba, azt hiszem, ott most kicsit kellemesebb – kértem őket és a telefonomért nyúltam.

Először is felhívtam egy biztonsági szolgálatot, hogy küldjenek valakit, aki őrzi a boltot. Egy pillanatig elkacérkodtam a gondolattal, hogy rendőrt hívok, de ezt a gondolatot hamar elvetettem. Nem a rengeteg papírmunkától és kihallgatástól tartottam, sokkal inkább attól, hogy károm okozója ügyvéd. Vele szemben esélyem sem lenne a kártérítési perre. Így megfogadom a tanácsát, és az ő költségén rendbe szedetem a boltot. Meg fogja még bánni ezt a könnyelmű kijelentését. De meg ám! Gonosz mosollyal az arcomon megeresztettem egy hívást a kedvenc építészemhez, hogy amint tud, jöjjön és tegyen csodát. Elégedetten mentem vissza az irodába, ahol Mary és Paul türelmetlenül várt.

Tegnap szinte nem is néztem meg a fiút, csak azt láttam, hogy fiatal, így nem is jutott el a tudatomig, hogy mennyire jóképű. Magas sportos, gyönyörű mélybarna szemek, fekete, kócos haj. És a bőre szép barna. Inkább el tudtam képzelni modellként, mint kifutófiúként. Hogy őszinte legyek, tetszett a fiú. Kár, hogy olyan fiatal!

Gyorsan összeszedtem magam, nekidőltem az asztalomnak, és mosolyt erőltettem az arcomra.

– Nos, kezdhetnénk újra? Először is szeretnék bocsánatot kérni a tegnapi viselkedésem miatt. Tudod nem szeretem a meglepetéseket, ám ez a kedves hölgy itt mellettem, folyton figyelmen kívül hagyja ezt az apró tényt. Imád bosszantani, de ezért is szeretem – mosolyogtam Maryre, majd kezet nyújtottam Paulnak. – Mary elmondta mi a terve veled és úgy gondolom megér egy próbát. Üdv a csapatunkban, Daniel Warren vagyok, a tulajdonos.

– Helló, Daniel! Köszönöm, hogy itt lehetek. Paul Vecchi vagyok – fogtunk kezet ismét, és  megajándékozott egy elbűvölő mosollyal.

– A Vecchi nem olasz név?

– De, félig olasz vagyok. Az apai nagyapám Szicíliából származik. A családom egy része még mindig ott él. Én viszont nem igazán vágyom vissza. Itt sokkal jobban tudok érvényesülni, meg aztán itt sokkal több szépséget találok. – mondta és rám kacsintott.

– Nagy hódító lehetsz!

– Nem tagadom, néha már alig bírom.

– Szegény! Mindjárt megsajnállak. Huszonkét éves korodra vajon mennyi tapasztalatod lehet? – vágtam rá, hirtelen, de meg is bántam azonnal, és mélyen elpirultam, ahogy a szemembe nézett.

– Akarod tudni? – hajolt a fülemhez. Olyan közel volt, hogy éreztem meleg leheletét a bőrömön és arcvizének tiszta illatát, megremegtem. Átkoztam magam a gyengeségemért, ezért ráförmedtem.

– Hé, mit képzelsz?! Nem azt mondtad, hogy a nőket szereted? Szerinted én az vagyok?!

– Tudom, hogy pasi vagy…méghozzá nem is akármilyen, – mosolygott pimaszul – és nem mondtam, hogy kizárólag a nők érdekelnek…

– Paul! Nem szólok még egyszer! A leendő főnököd vagyok, és férfi! Házinyúlra amúgy sem lövünk!

– Tudom! Először megvadítjuk! Oké-oké! Csak vicceltem! De azért csak szólj, ha meggondoltad magad. Én nagyon szívesen állok…

– Kifelé! – kiáltottam, és utánadobtam egy mappát az asztalról. – Tűnés, mert meggondolom magam a szerződésedet illetően! Maradj kint, és őrizd a boltot, amíg a biztonságiak ideérnek! Hasznosítsd azt a rengeteg energiádat!

A nevetése még odakintről is behallatszott. – Pimasz! – morgolódtam.

– Daniel! Ugye csak vicceltél a szerződését illetően? – kérdezte kétségbeesetten Mary.

– Hát persze, hogy szerződtetjük, de valamivel kordában kéne tartani ezt a fiút!

– Ne bántsd! Olyan szép! Bárcsak nekem mondta volna!

– Mary! Fiatal ő hozzánk!

– Hozzád lehet, de hozzám nem! – ugratott Mary nevetve. – Egy ilyen szépfiú éveket fiatalít a nőkön. A szenvedélye fiatallá tesz!

– Annyira el vagyunk foglalva ezzel a fiúval, hogy a lényeget nem is mondom! Megkeresett Lorin Volter asszisztense, és azt szeretnék, ha mi díszítenénk fel a Royal Hotel nagytermét, ahol Lorin az év végi jótékonysági estjét tartja.

– Hiszen ez csodálatos! – lelkendezett Mary. – Lorin az egyik legnagyobb művész, akit ismerek. Egy igazi díva! Szerinted bennünket is meghív majd az estélyére?

– Ne álmodozz! Csodák nincsenek. Ugyan mit keresnénk mi egy ilyen eseményen? Örülhetünk annak, hogy az asszisztense egyáltalán szóba állt velünk. Az, hogy még az estélyre is meghívjanak, lehetetlennek tűnik.

– Igazad lehet! – sóhajtott Mary, majd visszament a raktárba pakolni.

Paul visszaóvakodott az irodába, és kisfiús mosolya megenyhítette a szívemet. Leültettem, és ismertettem vele az elvárásaimat, megbeszéltük a teendőket, majd aláírtuk a szerződését. Közösen telepakoltuk a furgont a megrendelt virágokkal és dekorációkkal. A megrendelések egyeztetése után útnak indítottuk a mi kis Don Juanunkat, hogy bevegye a várost, és benne a mindenre elszánt háziasszonyokat.

– Aztán rendesen viselkedj! – mondtam neki nevetve. Paul olyan mosollyal az arcán indult el, hogy félő volt, a szája körbeszalad a fején.

– Na, lesznek ám sztorik, ha visszatér! – mondtam Marynek.

– Én jobban örülnék az új vevőknek. Remélem, bejön a tervünk, és ezzel a futárszolgálattal bővül a vevőink köre, és nem csak Paul csábereje miatt – mondta fanyarul, és mintha féltékenység szikrája csillant volna a szemében.

– Mary, jól látom, hogy beleszerettél? Ne tedd! Tönkre fog tenni, csak egy újabb trófea lennél a falon.

– Te beszélsz? Álmokat kergetsz te is! – vágott vissza. – Amióta betette a lábát az a pasi az üzletbe, csak álmodozol. Pedig meg sem érdemli! Nézd meg, mit tett az a férfi a bolttal! Azt sem tudja, hogy a világon vagy! Nem vagy neki más, csak egy ember a sok millió közül.

Be kellett látnom, hogy igaza van. Ahogy végigmért az a férfi… minden az arcára volt írva… Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy szinte el is felejtettem a bolt állapotát. Dühöngeni lett volna kedvem, ahogy megint körülnéztem. Rettenetes állapotok uralkodtak az eladótérben. Mindjárt itt a karácsony, most lenne a legnagyobb forgalom, erre tessék, bezárhatom a boltot. Mi lesz így velem, velünk?! Valamit ki kell találnom.

– Gyere, takarítsunk össze!

Este tízre végeztünk a takarítással, és a még használható holmik kiválogatásával. Paul is visszaért a kiszállításból és úgy tűnt, bejön a számításunk. Nem is kell annyira félteni azokat a háziasszonyokat, mint gondoltuk, nagyon tetszett nekik a kedves, megnyerő modorú fiú. Ezt abból is le lehetett szűrni, hogy rengeteg új megrendeléssel, és arcán földöntúli vigyorral jelent meg. Tehát a bolt állapota ellenére munkánk van bőven. Maryvel megegyeztünk, hogy ami még menthető, abból karácsonyi dekorációkat, koszorúkat, kopogtatókat, asztaldíszeket készítünk és a megrendeléseken felül megmaradó árukból kiárusítást tartunk a bolt előtt, addig, amíg bent folynak a munkálatok.

Elköszöntem Marytől és Paultól, és hazahajtottam. Fáradt voltam, de lelkes. Annyi minden történt velem a nap során, hogy az előző éjszaka furcsa álma teljesen kiment a fejemből. Viszont Andrew Bolton nem. Még hogy egy vagyok neki a sok millióból? Hahh! Nem, én az egyetlen akarok nála lenni! Az egyetlen a sok millióból! A képtelen gondolaton kissé elszomorodtam… Ebben a hangulatban költöttem el a vacsorámat, majd lefürödtem, és ágyba bújtam. Kimerítő nap volt.

Amint elaludtam, megint jött az álom.

A ház felett lebegtem. Ma nem megyek Greghez, túl feltűnő lenne, ha megint azt álmodná, hogy velem találkozott. Mivel aggódtam a szalon miatt, ezért elrepültem és körülnéztem, hogy a fiúk jól végzik-e a munkájukat. Minden rendben volt.

Merre menjek? Felültem egy kandeláber tetejére, és gondolkodtam. Kit látogathatnék meg? Mit szólna hozzá Mary, ha meglátogatnám? Szegény kislány biztos megrémülne. És Paul? Gyorsabban kezdett verni a szívem, amikor arra gondoltam, meglesem, mit csinál éppen ez a rosszfiú. Amint erősebben rágondoltam, máris ott álltam a szobájában. „Huhh ez elég rázós így!” És ha éppen szembejön velem? Szerencsémre a szoba üres volt, ám a másik szobából hallatszott némi nesz, így arra óvakodtam. Mivel nem tudhattam, hol lehet éppen, ezért mellőztem a falon keresztüli nézelődést, így a félig nyitott ajtón lestem be. Odabent sötét volt, csak a kintről bevilágító színes neonok fénye világította meg a szobát. Paul az ágyon ült, és egy lánnyal beszélgetett, aki törökülésben ült vele szemben.

– Nem vagy szomjas, Dena? – kérdezte a lánytól. – Mindjárt jövök, hozok egy kis bort. – Azzal felállt, és felém indult. Olyan gyorsan közeledett, hogy nem volt időm arrébb ugrani, így Paul egyszerűen „átsétált” rajtam. Mindketten megborzongtunk, csak annyi volt a különbség, hogy én tudtam, miért. Nem vett észre?!

– Egész hűvös van idekint! – kiáltott vissza a lánynak.

Amíg kint volt, a lány is felkelt, és sétálni kezdett a szobában. Háttal volt nekem, és én egy hirtelen ötlettől vezérelve beléptem a szobába. Közvetlenül a lány előtt egy tükör lógott a falon, megpróbáltam úgy helyezkedni, hogy ne láthasson meg benne, nem tudtam, mit szólna, ha észrevenne. Elmosolyodtam a gondolatra, hogy azt sikoltaná, „Szellem! Szellem!” és kirohanna a házból. De nem akartam megijeszteni, hiszen nem ártott ő nekem, viszont Paulra ráférne egy kis ijesztés. Éppen közvetlenül a lány háta mögött álltam, amikor meghallottuk Paul hangját. A lány hátralépett egy lépést, miközben a hang felé fordult, és éppen belém ütközött. Azaz csak én éreztem úgy, hogy nekem jött, mint az imént Paul, csakhogy amíg ő keresztülsétált rajtam, addig Dena pontosan ott állt meg, ahol én voltam, így benne voltam a testében. Furcsa érzés volt, de nem kellemetlen. Paul letette a borospoharakat, és odajött. Lehajolt, kedvtelve nézegette a lány arcát, egy kicsit gondolkodott, elmosolyodott, azután lágyan megcsókolta. Éreztem! Éreztem a csókját a lány ajkán keresztül. Úristen! Az a csók! Ez a fiú a kora ellenére tényleg nem semmi! Olyan lágyan, finoman csókol, semmi erőszak, durvaság. Eddig ilyet még nem tapasztaltam, pedig volt viszonyítási alapom jócskán. Paul mélyen a lány szemébe nézett, és azt mondta: – Ó, nyuszikám! – majd elmosolyodott, és ismét lehajolt egy újabb csókra. Amikor Dena felemelte a fejét, a tükörben látott arcban felismertem a sajátomat. Ijedtemben hátraugrottam, és gyorsan elillantam onnan. Közben mintha Paul kacagását hallottam volna…

December 3.

Felébredtem, a testem verejtékben úszott, remegtem, és nem értettem az egészet. Már megint ez az álom, ettől én megbolondulok. Lezuhanyoztam, és úgy döntöttem, bármilyen korán is van, megyek dolgozni.

Megjelentek a munkások, és végre kezdetét vette a felújítás. A felújítás idejére bevonultunk munkálkodni a raktárba, a kész dekorációkat a bolt előtt felállított standra hordtuk ki, és akciós áron árultuk. Főleg Paul vonzerejére számítottunk, ezért, na meg a hideg miatt, főleg a szépfiú tartotta odakint a frontot. Az idő kegyes volt hozzá, az évszakhoz képest meglepően tavaszias volt az idő. Amíg ő kint csevegett a vevőkkel, mi Maryvel odabent a munkát felügyeltük, és pontosítottuk elképzeléseinket.

 Mivel nagyon haragudtam arra az arrogáns bunkóra, ezért úgy gondoltam, jó lecke lesz neki, ha mindenből a legjobbat veszem, és a nem kis összegű számlát a végén személyesen nyújtom be. Ezért a legdrágább berendezést rendeltem meg, a festéssel sem fukarkodtam, több színt és több mintát választottam a falakra. A padlóra márványborítást rakattam, a kirakatüvegeket és az ajtót a legbiztonságosabbra cseréltettem. Ha már felújítás, a fűtést és a világítást is rávertem az ügyvéd úrra. Sőt, hogy tényleg túlzásokba essek, még egy szökőkutat is beszereltettem a szalon egyik sarkába.

Mary élvezte a felfordulást, mivel belsőépítész képzettsége is van, ezért a felújítást rábíztam. Amikor tehette, Paul szívesen segített neki mindenben, és nagyon meglepődtünk mindketten, hogy milyen jó ízlése van a fiúnak. Úgy látszik, nem csak a lányok kiválasztásában tehetséges.

Az éjszakai látogatásomról nem tett említést. Mi van, ha valójában tényleg csak álmodom, és álmaim alanya soha nem is találkozik velem éjszakánként? Olyan megfoghatatlan ez az egész! Csupa HA! Bizonyíték kell! Olyan valaki, akiben megbízhatok, akinél rákérdezhetek nappal, hogy látott-e éjjel. De ki? Greg? Vagy talán Paul.

Úgy döntöttem próbát teszek. Lesz, ami lesz, majd csak kimagyarázom valahogy.

– Paul, milyen volt az éjszakád?

– Elég jó, vagyis mondhatnám, érdekes. De miért kérdezed?

– Csak azért, mert olyan elgondolkodó vagy ma reggel. Talán Dena nem nyerte el a tetszésedet? – ránéztem, és vártam a hatást. Azt hiszem, telibe találtam.

– Nem, Denával nem volt semmi gond, de várj csak! Te honnan… – nézett rám, és szinte láttam, ahogy fény gyúl az agyában a felismeréstől. – Mégis jól láttam, nem csak képzelődtem? Igen, ott voltál, láttalak… De hát hogyan? Ez képtelenség!

Nem válaszoltam, csak néztem rá meredten, és azon törtem a fejem, hogy mit mondjak. Nem akartam felfedni a valóságot, csak bizonyosságot akartam, és meg is kaptam. Tehát igaz. Álomjáró vagyok, és akit meglátogatok, tudja, hogy ott voltam, lát, és képes kapcsolatba lépni velem, csak nem tud megérinteni. Nem mondhatom el neki, hogy milyen visszatérő álmaim vannak, még nem, ezért valamit hazudnom kellett.

– Megérzés. Sehol sem voltam. Otthon aludtam, a tegnapi nap teljesen kimerített – vágtam rá gyorsan, azzal otthagytam a még mindig csodálkozó fiút.

– Mi történik itt? – kérdezte Mary. – Miből maradtam ki megint? Ti már megint a hátam mögött szervezkedtek!

– Senki nem szervez semmit, csak volt egy kis megbeszélnivalónk Paullal, ennyi az egész. Dolgozzunk – tereltem el Mary figyelmét.

Azt hiszem, ezt megúsztam. Nem szabad több ilyen beszélgetésbe bonyolódnom. Ennyiben maradtam magammal. Paul azonban láthatóan nem zárta le ezt az ügyet, mert homlokát ráncolva állt továbbra is egy helyben. Nem fogja feladni…